Kategóriák

paypal

MPL_logo_miniPostaPont_logo_miniMOL_logo_mini

Óvja környezetét, kérjen újrahasznosított csomagolást!

Művész adatlap

Művész neve: Ács Ferenc
Születési idő: 1876
Születési hely: Kolozsvár
Halálozási idő: 1949
Halálozási hely: Kolozsvár

A művész munkásságát bemutató publikációk:

Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona I-II.

Festő. A budapesti Mintarajziskolában kezdte tanulmányait, ahol Székely Bertalan volt a mestere. Ezt követően Münchenbe ment, itt Hollósy Simon magániskolájában, majd a Képzőművészeti Akadémián Franz Lenbach és Herterich irányításával képezte magát. 1897-től több nyarat a nagybányai művésztelepen töltött. 1905-1906 között a fővárosi Lotz-mesteriskola tagja volt. 1906-ban Kolozsvárra költözött, s itt folytatta művészeti és oktatói tevékenységét, elsősorban táj-, város- és arcképeket festett. 1902-1917 rendszeresen szerepelt fővárosi kiállításokon, sőt nyugaton is jelentős sikereket aratott. 1913-ban a Művészház zsűrimentes kiállításán a "Fák között" című festményével szerepelt. Szülei jómódú kereskedők lévén fiuknak nagy, korszerű műtermet építettek. Már az I. Világháború előtt létrehozott Kolozsvárott egy magániskolát, egy újszerűt, amelyben a növendékeket az új festészeti látásmódra oktatta. 1911-ben Ács rendezte Erdélyben az első impresszionista jellegű tárlatot, sajnos, ekkor még nem nagy sikerrel. Főleg nagybányai és kolozsvári tájképeket, életképeket, portrékat és városrészleteket festett impresszionista modorban. Számos alkotása került erdélyi múzeumokban, magyarországi és külföldi magángyűjteményekben. "Erdő belseje" című képe a Magyar Nemzeti Galéria tulajdona. (Éber, BZ-EMM, MN, LÁ)

Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona I-II. Műgyűjtők és kereskedők kézikönyve

Festő. A bp.-i Mintarajziskolában kezdte tanulmányait, ahol Székely Bertalan volt a mestere. Ezt követően Münchenben tanult festeni Hollósy Simon magániskolájában, később az ottani Képzőművészeti Akadémián L. Herterichnél és Franz Lenbachnál. 1897-től több nyarat a nagybányai művésztelepen töltött. 1905-1906 között a fővárosi Lotz-mesteriskola tagja volt. 1906-ban Kolozsvárra költözött és itt folytatta művészeti és oktatói tevékenységét. 1902-17 k. rendszeresen szerepelt fővárosi kiállításokon, sőt nyugaton is jelentős sikert aratott. Szülei jómódú kereskedők lévén, fiuknak nagy, korszerű műtermet építettek. Már az első világháború előtt létrehozott Kolozsvárott egy magániskolát, egy újszerűt, amelyben a növendékeket az új festészeti látásmódra oktatta. 1911-ben ő rendezte Erdélyben az első impresszonista jellegű tárlatot, sajnos ekkor még nem nagy sikerrel. Főleg nagybányai és kolozsvári tájképeket, valam. életképeket festett impresszionista stílusban. (Éber, BZ-EMM)

Magyar festők és grafikusok adattára

A bp.-i Mintarajziskolában Székely Bertalan, majd a müncheni akadémián Hollósy Simon tanítványa volt, később Ludwig Herterichnél, végül Franz Lenbachnál tanult. 1899-től néhány nyarat Nagybányán töltött Hollósynál. 1905-1906-ban a Lotz mesteriskola tagja lett. 1906-tól haláláig Kolozsvárott élt, ahol évekig festőiskolája volt, amelyben sok fiatal erdélyi művész tanult. Első nyilvános szereplésére 1896-ban került sor. 1906-ban Budapesten volt gyűjteményes kiállítása. - MÉL.