Regisegkereskedes.hu+(3630)1999-441

Festő. A budapesti Képzőművészeti Főiskolán 1926-30 között Glatz Oszkár tanítványa volt, később ugyanitt, mint tanársegéd működött. Első gyűjteményes tárlatát 1929-ben az Ernst Múzeumban, római ösztöndíjas tanulmányútját követően rendezte. Itt bemutatott figurális alkotásait a neoklasszicizmus hatása jellemezte. Határozott körvonalú alakjai leegyszerűsített formákkal, szürke tónusokba ágyazott, néhány tiszta, élénk színnel megoldottak (Jairus leányának feltámasztása, 1929). 1936-ban ismét jelentkezett az Ernst Múzeumban festményeivel és színvázlataival, s mind többet foglalkozott gobelintervezéssel. Gobelinjeivel szerepelt az 1937-es párizsi világkiállításon és diplome d'honneurt nyert. A magyar-francia kulturális kapcsolatokat ábrázoló nagyméretű gobelinje (1942) Pécsre került. A '40-es években változott művészetének formanyelve, a neoklasszicista, archaizáló hangvételt drámai, expresszív formálás váltotta fel. Ekkor készült csendéleteit dinamikus látásmód, konstruktív szerkesztés, erős színellentétek jellemzik (Csendélet kosárral 1942 és Kék korsók 1947). E korszakának fő műve a csendéleteken leszűrt formaeredményeket összefoglaló "Csillések" című alkotás. Az '50-es években mindinkább a XIX. századi realizmus formarendjét tovább fejlesztő, modernebb hangvételű zsánerképek foglalkoztatták, majd monumentális feladatokra vállalkozott. A reneszánsz formarendet élesztette újjá első megvalósult nagyszabású freskóján. 1959-ben gyűjteményes tárlata volt a Műcsarnokban, 1958-ban nagyobb anyaggal szerepelt a velencei biennálén, majd műveit Angliában, Svájcban is bemutatták. Művészpedagógusi munkássága is sokrétű. 1930-1933 között a Képzőművészeti Főiskola pécsi művésztelepét vezette. 1931-től az Iparművészeti Főiskolán, 1948-tól a Képzőművészeti Főiskolán tanított. Egy ideig az utóbbi igazgatója volt. A Magyar Képzőművészek Szövetségének elnöki tisztségét töltötte be. Díjak: a Szinyei Társaság kitüntető elismerése; Kossuth-díj; Munkácsy-díj; Érdemes Művész; Kiváló Művész; Diplome d'honneur (Párizsi Világkiáll.). A Magyar Nemzeti Galéria és a Fővárosi Képtár számos alkotását őrzi. (ML, Éber, Török Ágnes adatközlése nyomán)

Festő. A bp.-i Képzőművészeti Főiskolán 1926-30. k. Glatz Oszkár növendéke volt, később ugyanitt mint tanársegéd működött. Első gyűjteményes tárlatát 1929-ben az Ernst Múzeumban, római ösztöndíjas tanulmányútja után rendezte. Itt bemutatott figurális műveit a neoklasszicizmus hatása jellemezte. Határozott körvonalú alakjait leegyszerűsített formákkal, szürke tónusokba ágyazott, néhány tiszta, élénk színnel megoldottak (Jarius lányának feltámasztása-1929). 1936-ban ismét jelentkezett az Ernst Múzeumban képeivel és színvázlataival, s mind többet foglalkozott gobelintervezéssel. Gobelinjeivel részt vett az 1937-es párizsi világkiállításon és diplome d'honneurt nyert. A magyarfrancia kulturális kapcsolatokat ábrázoló nagyméretű gobelinje (1942) Pécsre került. Az 1940-es években változott művészetének formanyelve, a neoklasszicista, archaizáló hangvételt drámai, expresszív formálás váltotta fel. Ekkor készült csendéleteit dinamikus látásmód, konstruktív szerkesztés, erős színellentétek jellemzik (Csendélet kosárral-1942, Kék korsók-1947). E korszakának fő műve a csendéleteken leszűrt formaeredményeket összefoglaló "Csillések" c. mű. Az 50-es években mindinkább a XIX. századi realizmus formarendjét tovább fejlesztő, modernebb hangvételű zsánerképek foglalkoztatták, majd monumentális feladatokra vállalkozott. A reneszánsz formarendet élesztette újjá első magvalósult nagyszabású freskóján. 1959-ben gyűjteményes kiállítása volt a Műcsarnokban, 1958-ban nagyobb anyaggal szerepelt a Velencei Biennálén, majd műveit Angliában, Svájcban is bemutatták. Művészpedagógusi munkássága is sokrétű. 1930-1933 k. a Képzőművészeti Főiskola pécsi művésztelepét vezette. 1931-től az Iparművészeti Főiskolán, 1948-tól a Képzőművészeti Főiskolán tanított. Egy ideig az utóbbi főigazgatója volt. A Magyar Képzőművészek Szövetségének elnöki tisztségét töltötte be. A Szinyei Társaság tavaszi szalonjában kitüntető elismerésben részesült. Kossuth- és Munkácsy-díjat kapott. A kiváló művész című kitüntető elismerést adományozták munkásságáért. A MNG számos alkotását őrzi. (ML, Éber)

A Képzőművészeti Főiskola igazgatója. Glatz Oszkár tanítványa volt. Pályája kezdetén római tanulmányútja során kapott élmények hatására az olasz quattrocento festészetével rokon stilizáltságra törekedett. A II. világháború idején a szín dinamikus erejére építette csöndéleteit. 1950 óta a szocialista építés színes valóságának ábrázolása egyre nagyobb szerepet kapott művészetében. (A moszkvai magyar mezőgazdasági pavilon nagyméretű táblaképei, a dunaújvárosi freskó és a "Kohászok"). Későbbi stílusa átmenet a drámai hangú absztrakt és a figuratív művészet között. 1971-ben a BTM rendezett gyűjteményes kiállítást műveiből. 1972-ben szerepelt a Velencei Biennálén. 1952-ben Munkácsy-díjat, 1953-ban és 1956-ban Kossuth-díjat, 1960-ban érdemes művész, 1965-ben kiváló művész címet kapott. - Irod.: D. Fehér Zsuzsa: Domanovszky Endre. Bp. 1962. - Újvári Béla: Domanovszky Endre újabb eredményeiről. Művészet, 1972. 2. sz. - ML

Kossuth- és Munkácsy-díjas festő, kiváló művész, a Képzőművészeti Főiskola főigazgatója, a Magyar Képzőművészek Szövetségének elnöke. A Képzőművészeti Főiskolán 1926-30 között Glatz Oszkár növendéke volt. Első gyűjt. kiállítását 1929-ben római ösztöndíjas tanulmányútja után rendezte. Itt bemutatott figurális műveit a neoklasszicizmus hatása jellemezte. Határozott körvonalú alakjai leegyszerűsített formákkal, szürke tónusokba ágyazott, néhány tiszta, élénk színnel megoldottak (Jarius lányának feltámasztása, 1929). 1936-ban ismét jelentkezett az Ernst Múzeumban képeivel és színvázlataival, s mind többet foglalkozott gobelintervezéssel. Gobelinjeivel szerepelt az 1937-i párizsi világkiállításon és diplome d'honneurt nyert. Gobelinjeit - amelyeket felesége kivitelezett - 1938-ban az Ernst Múzeumban állította ki. A magyar-francia kulturális kapcsolatokat ábrázoló nagyméretű gobelinje (1942) Pécsre került. A negyvenes években változott művészetének formanyelve, a neoklasszicista, archaizáló hangvételt drámai, expresszív formálás váltotta fel. Ekkor készült csendéleteit dinamikus látásmód, konstruktív szerkesztés, erős színellentétek jellemzik (Csendélet kosárral, 1942; Kék korsók, 1947). E korszakának fő műve a csendéleteken leszűrt formaeredményeket összefoglaló Csillések (1949) c. mű. Az 50-es években mindinkább a 19. sz.-i realizmus formarendjét tovább fejlesztő, modernebb hangvételű zsánerképek foglalkoztatták (Festőiskola, 1950; Zászlóhímzés, 1953; Nagykohó, 1954), majd monumentális dekoratív festői feladatokra vállalkozott. 1952-55 között készítette a moszkvai mezőgazdasági kiállítás pannóit, melyeken a plein air festőiség és a dekorativitás egységét kereste. A reneszánsz formarendet élesztette újjá első megvalósult nagyszabású freskóján, a dunaújvárosi vasmű bejáratát díszítő Munkás-paraszt találkozás c. művén (1955-56). További monumentális dekoratív jellegű munkái: Táncoló lányok (Oroszlány), Zenélők (1957, sgraffito, Újpest), a brüsszeli világkiállítás alumínium lemezre festett pannói (1958), a debreceni pályaudvar sgraffitója (1961) és több monumentális méretű gobelin (Táncolók, 1960, Gellért Szálló). 1959-ben gyűjt. kiállítása volt a Műcsarnokban; 1958-ban nagyobb anyaggal szerepelt a Velencei Biennalén, majd műveit Szófiában, Angliában, Svájcban is bemutatták. - Pedagógusi munkássága is sokrétű. 1930-33 között a Képzőművészeti Főiskola pécsi művésztelepét vezette. 1931-től az Iparművészeti Főiskolán, 1948-tól a Képzőművészeti Főiskolán tanít. A Nemz. Gal. számos alkotását őrzi. - Irod. D. Fehér Zs.: D. E. Bp., 1962.<br /> Csap Erzsébet