Regisegkereskedes.hu+(3630)1999-441

Bécs, 1862 - Budapest, 1917<br /> Festő. A XX. sz. magyar festészetének egyik legjelentősebb egyénisége, a nagybányai művésztelep és festőiskola egyik alapítója. Első tanulmányait 1884-ben Rómában kezdte. Itt vette feleségül unokanővérét, Fialka Olga festőnőt. 1885-ben nejével együtt néhány hónapra Münchenbe utaztak, innen Nápolyba, ahol Ferenczy az akadémia növendékeként tanult. Ezután ismét Münchenbe tértek vissza, majd huzamosabb időre Párizsban telepedtek le (1887-1889). Itt a nevezetes Julian Akadémiát látogatta, Tony Robert-Fleury és A. W. Bouguereau korrigálta, az ifjú művész azonban Bastien-Lepage-t tekintette valódi példaképének. 1893-ban a Krassó megyei Gavosdián készült első festménye, egy önarckép, mely ekkor még némi dilettantizmusról árulkodott. Első igazi jó képe Párizsban készült, Kallós Edét ábrázolja. Bastien-Lepage naturalizmusának hatását érzékelteti. Az arcképet 1889-ben mutatta be a Műcsarnokban. 1889-92 között Szentendrén dolgozott. Ezen alkotásait a formák részletes elemzése, szürkésbarna, rideg tónus és a rajz keménysége jellemzi. 1893-96 között Münchenben alkotott festményein kompozíciói tömörebbek, színei mélyebbek és gazdagabbak lettek. 1896-ban Hollósyval és társaival Nagybányára költözött. Egyike volt a nagybányai iskola alapítóinak, s mint ennek tanára évekig eredményesen tevékenykedett. Itt festett művein a napfény és a színek kölcsönhatásának kérdései foglalkoztatták. Ferenczy Károly ekkor alkotta az ember és a természet együttesének bensőséges hangulatú, humanista tartalommal telített remekműveit (Három királyok, Hazatérő favágók, Esti hangulat lovakkal, Ábrahám áldozata, stb.). Napfényes korszakából kiemelkedők: Napsütés, Gesztenyefák, Festőnő, Napos délelőtt, Nyári reggel, Nyár, Márciusi est, Levétel a keresztről, Október, Templom, Gyermekek ponnykon c. alkotásai. 1903-ban gyűjteményes kiállítsa a nagybányai művészet diadalmenete lett. Hivatalos elismerését példázza, hogy 1906-ban Szinyei javaslatára meghívták a fővárosi Mintarajziskolába tanárnak. Ezután az év nagy részét Budapesten töltötte, a nyarakat pedig Nagybányán. Ez a kétlakiság festészetében pontosan nyomon követhető. Budapesti műtermeiben portrék, aktok és csendélettémák sokasodtak vásznain. Nagybányán ismét korábbi, már ismert témáihoz tért vissza. Más táj, mint ez a vidék nem is érdekelte. 1916-ban a Tátrában festegetett, ahol sorvasztó tüdőbaját kezelték. Díjak: a párizsi nemzetközi seregszemle III. osztályú érme (1900), Ráth György-díj (1900), Ipolyi Arnold-díj (1901), a Lipótvárosi Kaszinó 1000 koronás díja (1902), második osztályú érem (Saint Louis, 1905), a Velencei Biennále Aranyérme (1905), Kis Aranyérem (München, 1907), Állami Aranyérem, Nagyaranyérem (Glaspalats, 1913), Vaszary-díj (1914), Társulati díj (1915). Közgyűjteményeink Ferencyz-képei Nagybánya klasszikus művészetét tárják elénk. Számos műve a Magyar Nemzeti Galériában, a szentendrei Ferenczy Múzeumban, vidéki és külföldi képtárakban, valamint értékes magángyűjteményekben található. (MJ-NFM, RI-NM, ML, Éber, NM)

(Bécs, 1862 - Budapest, 1917)<br /> A XX. század magyar festészetének egyik legjelentősebb alakja, a nagybányai művésztelep egyik irányító egyénisége. Művészete a plein air festés és az impresszionizmus eredményeit fölhasználva új utat jelentett a századforduló festészetében. Tanulmányait Párizsban kezdte. Mint a Julian Akadémia növendéke Bastien-Lepaget tekintette példaképének. Korai szentendrei képeit a formák részletes elemzése, szürkésbarna rideg tónus és a rajz keménysége jellemzi. Az 1890-es években Münchenben alkotott festményein kompozíciói tömörebbek, színei mélyebbek és gazdagabbak lettek. 1896-ban Hollósy Simonnal és társaival együtt Nagybányára költözött. Itt festett képein a napfény és a színek kölcsönhatásának festői kérdései foglalkoztatták. Ekkor alkotta az ember és a természet együttesének bensőséges hangulatú, humanista tartalommal telített remekműveit. 1905-ben a Képzőművészeti Főiskola tanára lett. 1907-ben a rövid életű MIÉNK egyik vezetője. A 10-es években a vonalszépség és rajz dekoratívitására törekedve az emberi test, a női akt ábrázolása lett művészetének egyik fő tárgya. Nevét hirdeti a szentendrei Ferenczy Károly Múzeum. - Irod.: Ferenczy Valér: Ferenczy Károly. 1934. - Petrovics Elek: Ferenczy. 1943.; - Genthon István: Ferenczy Károly. Bp. 1979.; Murádin Jenő: A Ferenczy művészcsalád Erdélyben. Bukarest, 1981.

Bécs, 1862 - Bp., 1917.<br /> Festő. A XX. sz. magyar festészetének egyik legjelentősebb egyénisége, a nagybányai művésztelep és festőiskola egyik alapítója. Első tanulmányait 1884-ben Rómában kezdte. Itt vette feleségül unokanővérét, Fialka Olga festőnőt. 1885-ben nejével együtt néhány hónapra Münchenbe utaztak, innen Nápolyba, ahol Ferenczy az akadémia növendékekként tanult. Ismét Münchenbe tértek vissza, majd huzamosabb időre Párizsba telepedtek le (1887-1889). Itt a Julian Akadémián képezte magát, Tony Robert-Fleury és Bouguereau irányításával. Azonban Bastien-Lepage-t tekintette példaképének. A Krassó-megyei Gavosdián készült első festménye, egy önarckép, mely ekkor még némi dilettantizmusról árulkodott. Első igazi jó képe Párizsban készült, Kallós Edét ábrázolja. Bastien-Lepage naturalizmusának hatását érzékelteti. A portrét 1889-ben mutatta be a Műcsarnokban. 1889-92 k. Szentendrén dolgozott. Ezen alkotásait a formák részletes elemzése, szürkésbarna, rideg tónus és a rajz keménysége jellemzi. 1893-1896 k. Münchenben alkotott festményein kompozíciói tömörebbek, színei mélyebbek és gazdagabbak lettek. 1896-ban Hollósyval és társaival Nagybányára költözött. Egyike volt a nagybányai iskola alapítóinak, s mint tanár évekig eredményesen működött. Itt festett alkotásain a napfény és a színek kölcsönhatásának kérdései foglalkoztatták. Ekkor alkotta az ember, és a természet együttesének bensőséges hangulatú, humanista tartalommal telített remekműveit. (Háromkirályok-1898, A hazatérő favágók-1899, Esti hangulat lovakkal-1899, Ábrahám áldozata-1901). Napfényes korszakából kiemelkedők: Napsütés-1899, Gesztenyefák-1900, Nyári reggel, Nyár, Márciusi est-1902, Festőnő, Levétel a keresztről-1903, Október és Templom-1903, Napos délelőtt, Gyermekek ponnykon-1905 c. művei. 1905-ben a bp.-i Képzőművészeti Főiskola tanára lett. A 10-es években a vonalszépség és a rajz dekorativitására törekedve, az emberi test, a női akt ábrázolása lett művészetének egyik fő tárgya. Számos festménye a MNG-ban található. (RI-NM, ML, Éber)

(Bécs, 1862. febr. 8 - Bp., 1917. márc. 18)<br /> Festő, a 20. sz.-i magyar festészet egyik legjelentősebb alakja. Joghallgató volt, majd gazdasági akadémiát végezve 22 éves korában ébredt hivatására. 1884-ben unokanővére, Fialka Olga társaságában (akit nemsokára feleségül vett) Rómában, Münchenben és Nápolyban járt. 1887-89 között pedig Párizsban T. Robert-Fleury és A. W. Bouguereau tanítványa volt. A Krassó megyei Gavosdián készült első képe (Önarckép, 1885) még dilettánsnak mutatja, olasz tanulmányai aprólékos kosztümképek. Első igazán művészi alkotása, a Párizsban készült, Kallós Edét ábrázoló portér (1889, Nemz. Gal.) nem francia akadémikus mestereinek, hanem J. Bastien-Lepage finom naturalizmusának hatását mutatja. Ez egyúttal első képe, melyet kiállított. Elmélyült munkában töltött, aránylag eseménytelen élete a tartózkodási helyek szerint négy jellegzetes stíluskorszakra tagozódik: 1. Szentendre, 1889-92; 2. München, 1893-96; 3. Nagybánya, 1896-1905; 4. Budapest és Nagybánya, 1905-17. - Szentendrei korszakában végig Bastien-Lepage hatása alatt dolgozott, néha a divatos életképek tárgyát választva (Vidéki hordár, 1890; Plakátok előtt, 1891; Válás, 1892), de többnyire helyi témát keresve (Lányok virágokat gondoznak, 1889; id. Ferenczy Károly, 1889; Kavicsot hajigáló fiúk - két példányban megfestve - 1890, egyik a Nemz. Gal.-ban; Kertészek, 1891, Nemz. Gal.). Ezt a korszakát később teljes egészében megtagadta, pedig különösen a Lányok virágokat gondoznak c. nagyobb képe az érzés megkapó gyengédségéről tanúskodik, s négy-öt ekkor festett művével együtt a magyar "finom naturalizmus" gyöngyszeme. A Szentendrén festett A művész neje (1892) pasztózusabb, erőteljesebb előadásával már az új stílust jelzi. Sajátos festői nyelve a müncheni korszakban alakult ki, mely egyben a nagybányai festők stílusának gyökere. A Madárdal (1893, Nemz. Gal.) gyengédségével még nem új hang, de a müncheni Önarckép (1893, Nemz. Gal.), a magyar önarcképek egyik legmaradandóbbja s az Ádám (1894) ünnepélyes áhítatával, az ember és a természet mély összeforrottságával, erőteljes foltokban való festésével és egyre élénkülő színezésével már teljesen a nagybányaiak kezdő korszakának közös stílusát határozza meg. Amikor 1896-ban Nagybányára érkeztek, a művészcsoport vezetője Hollósy Simon volt, de a hamarosan kibontakozó nagyarányú mozgalom vezéralakja már Ferenczy Károly lett, aki a legdöntőbben hatott társaira. - Nagybányán a szecesszionizmussal kapcsolatos dekoratív irányzatok egy időre fellángoltak (Archaeologia, 1896, Nemz. Gal), leginkább a Kiss József-illusztrációkban, melyeket több nagybányai művész olajjal és rajzzal készített. Hamarosan azonban megindult Ferenczy Károly remekműveinek sorozata; a legemlékezetesebb köztük A hegyi beszéd (két változatban, 1896, 1897; az első a Nemz. Gal.-ban), A három királyok (1898. Nemz. Gal), Józsefet eladják testvérei (1900. Nemz. Gal.) és az Ábrahám áldozata (1901, Nemz. Gal.). Ezek az esti v. erdei környezetben ábrázolt bibliai tárgyú kompozíciók a természet szenvedélyes szeretetét, sajátos, álomszerű, költői hangulatot sugároznak. Ekkor kezdődik arcképeinek pompás sorozata is (Gömöry Olivér, 1898; Herrer Cézár, 1899; ifj. Hegedűs Sándor, 1902, Nemz. Gal.) Kisebb képeinek líraibb hangulata megkapó (Esthangulat lovakkal, 1899; Hazatérő favágók, 1899, Nemz. Gal.). 1901. k. színei tüzesedni, világosodni kezdenek, stílusa közeledik az impresszionizmushoz, annak formabontó törekvései nélkül (Cigányok, 1901; Nyári reggel, 1902), s megalkotja A három királyok utáni két legnagyobb remekét, a közelgő tavasz ízeivel csordultig telített Márciusi estet (1902, Nemz. Gal.) és az égő színekben pompázó Keresztlevételt (1903, Marosvásárhely, múzeum). Ebben az évben kollektív kiállítása volt a Nemzeti Szalonban, mely nyilvánvalóvá tette Ferenczy Károly művészetének egyedülálló jelentőségét. A nagybányai első korszakba tartozó fő mű még az Október (1903, Nemz. Gal.), a Fürdés előtt (1904) és Malonyay Dezső arcképe (1904). - Utolsó korszakában tevékenysége Bp. és Nagybánya között oszlott meg, mert 1905-ben kinevezték a Képzőművészeti Főiskola tanárának. Az átmenet új, összegező stílusához lassan történt meg, ezt mutatja a plein air képek egyik legszebbike, a Napos délelőtt (1905, Nemz. Gal.) v. a nagybányai hangulatú Tékozló fiú (1908, égy változatban). A fővárosban nehezen festhetett volna tájba állított figurális kompozíciókat; műtermében új témák foglalkoztatták; csendéleteket, birkózókat, artistákat, atlétákat, női aktokat festett. A pasztózus előadást sima felület, vékony festékréteg váltotta fel, a vonal dekoratív szerepe az egyszerűséget, az összegzést támogatta. E korszakának fő művei: Béni monumentális arcképe (1906), Hármas arckép gyermekeivel, Valérral, Noémivel és Bénivel (1911, Nemz. Gal.), a legszebb, vörös hátteres Női akt (1912, Nemz. Gal.) s néhány arckép (Ernst Sándorné, 1916). Utolsó képét (Parkrészlet Lipikfürdőn, 1916) nagybetegen vázolta fel. - Ferenczy Károly az impresszionizmushoz kapcsolódó magyar festészet fő mestere, a nagybányai stílus kialakítója, aki óriási hatással volt korára, s a századforduló körül született mestereinkre is. Hozzá méltó emlékkiállítását hű barátja, Petrovics Elek rendezte 1922-ben. - Irod. Ferenczy V.: F. K. Bp., 1934; Petrovics El: F. Bp., 1943; Genthon I.: F. K. Bp., 1963. <br /> Genthon István

Festő, szül. Bécs 1862. febr. 8., megh. Budapest, 1917. márc. 18. Atyja, szintén Károly, a tiszavidéki vasút igazgatóságának titkára, később az első erdélyi vasút vezérigazgatója volt; anyja: Gränzenstein Ida. Középiskoláit a budapesti Markó-utcai gimnáziumban és a soproni Laehne-féle gimnáziumban végzi. Előbb joghallgató a budapesti egyetemen, majd elvégzi a magyaróvári gazdasági akadémiát, s atyja gavosdiai (Krassó-Szörénym.) birtokán gazdálkodni kezd. Már 22 éves, midőn igazi hivatására eszmél. Első tanulmányait (1884) Rómában folytatja unokanővére, Fialka Olga festőnő társaságában, akit nemsokára feleségül vesz. 1885. a házaspár pár hónapra Münchenbe megy, innen Nápolyba, ahol F. a művészeti akadémia növendéke, majd ismét Münchenbe térnek vissza, míg végre huzamosabb időre (1887-89) Párisban telepszik le a rendszeres tanulás végett. Itt az Académie Julian növendéke Csók Istvánnal és Grünwald Bélával együtt, akikkel a munka közössége és szoros barátság fűzi össze. Tanáraik, Tony Robert-Fleury és Bouguereau, de eszményük és mintaképük Bastien-Lepage, akinek döntő hatása van F. első idejére is, habár Bastien-Lepage szigorú naturalizmusával szemben nála már korán bizonyos dekoratív hajlam és egyszerűsítő, összefoglaló célzat jelentkezik. Párisba készül Kallós Ede szobrász arcképe (1889), amelylyel F. első ízben mutatkozott be a Műcsarnokban. Párisi tanulmányévei után négy évre (1889-1892) Szentendrén telepszik le, ahol tovább dolgozik, de itt készül jelenetképei és portrait-i párisi idejéhez képest nem mutatnak számottevő fejlődést. Ő maga 1903-iki csoportos kiállításának katalógusában azt írta, hogy "sem a művészetet, sem a természetet nem ismertem még annyira, hogy a szentendrei magány hasznomra lehetett volna." Többnyire valami akaratlan keménység van itt készült képeiben, tónusuk rendesen meszes és fakó kissé. Értékük inkább az érzés gyöngéségében an, mint tisztán festői erényeikben. Ennek a belátása indíthatta 1893-ban arra, hogy Münchenbe költözzék. Itt viszontlátja régi művészbarátait. Csókot és Grünwaldot, később (1896) Hollósy Simon körével is szorosabb kapcsolatba jut (Régi István). Münchenben nyugodt, s mégis ösztönző légkörében zavartalanul mélyed el művészetében, tehetséges és egyénisége most kezd igazán kibontakozni. Bastien-Lepage tárgyilagosan részletező modorával szemben szélesebb és szabadabb előadásra tér át, a nyomról-nyomra haladó pontos leírás helyett nagyobb foltokban kezdi felépíteni képeit, s a foltelosztásban most már határozottan érvényesül dekoratív irányzata. Eddigi szürkésfehér, túlságosan józan tónusát melegebb és gazdagabb színezéssel cseréli fel. Költői vénája szabadabban buzog és lírai melegséggel árasztja el képeit, melyek közül kiemelendők: Önarckép (1893), Madárdal (1893), Kerti jelenet (1893), Orfeusz (1894), A csavargó ébredése (1894), Csók István arcképe (1894), Olvasó férfi fatörzsön (1895) stb. - 1896-ban Hollósyval, Thormával és Rétivel együtt Nagybányára költözik, részt vesz a magyar naturalizmus legerősebb várának, a nagybányai kolóniának alapításában és haláláig hű tagja és legkimagaslóbb egyénisége marad annak. Első nagybányai képeiben, melyek közül kiemelkedik a Hegyi Beszéd két változata (1896-97). még jobbára müncheni célzatai uralkodnak. A lelki tartalom, az emberi mozzanatok még megtartják jelentőségüket, s a festői célzatban is többnyire hű marad F. a müncheni tónusfestéshez: az alkony óráinak vagy az erdő sűrűjének homályos, megtört világításához fordul legszívesebben. Kimagasló művei ebben a nemben a Három királyok (1898), A hazatérő favágók (1899), Esti hangulat lovakkal (1899), s mindenekfelett az Ábrahám áldozata (1901. De ugyane művekben már fellép a természet szenvedélyes kultusza, amely mindinkább döntő szerephez jut s noha egyes képein, így elsősorban Józsefet eladják testvérei c. nagy kompozíciójában (1900) az emberi mozzanatok ismét uralkodóvá válnak, általábanvéve a természet felsőbbsége és összeolvasztó egysége irányában halad most F. festészete. Egyszersmind 1900 körül a napfény ragyogása kezdi foglalkoztatni, s ezzel együtt az önálló és erővel teljes színek veszik át az uralkodást képeink, kapcsolatban az egyre bátrabb összefoglalással és a dekoratív hatás erősbödésével. A korábbi lírai jelleggel szemben a dekoratív naturalizmus korszaka ez. Napfényes korszakából kiemelendők: Napsütés (1899), Gesztenyefák (1900), Nyári reggel, Nyár, Márciusi est (1902), Festőnő (1903), Levétel a keresztről (1903), Templom (1903), Október (1903), Napos délelőtt (1905), Gyermekek ponnykon (1905), Nyári nap (1906). Ezek mellett párhuzamosan műveli a műteremben való festést is és itt a tónus finomságait keresi, de színskálája az egységes tónus határai közt is gazdagszik, látása nagyobbszabású lesz, összefoglaló ereje megnő (Festő és modell, Malonyay Dezső arcképe 1904 stb.). Első nagybányai képeit 1897-ben és 1898-ban a nagybányai festők csoportos tárlatán állítja ki a Műcsarnokban. Működésének első nagyszabású bemutatása 1903-ki kollektív kiállítása volt a Nemzeti Szalonban, mely nyilvánvalóvá ette művészetének értékét és jelentőségét. Innen kezdve F. úgy él a köztudatban, mint a magyar naturalista mozgalom vezető alakja s hatása az ifjú művésznemzedékre egyre erősödik. 1905-ben a Képzőművészeti Főiskola tanára lesz. 1907-ben Szinyeivel és Rippl-Rónaival megalapítja a Miénk (Magyar Impresszionisták és Naturalisták Köre) egyesülést, mely három kiállítást rendezett a Nemzeti Szalonban. Eközben szorgalmasan dolgozik nyáron Nagybányán, télen Budapesten. 1908-ig képei nem igen mutatnak elvi változást, de ekkor új célzatok jelentkeznek művészetében, melynek utolsó korszakában a formai problémák és stiláris törekvések uralkodnak. Művészetének fő tárgya az emberi test lesz ezentúl. Mind nagyobb egyszerűsítésre törekszik, mind határozottabban emeli ki a rajzot és keresi a vonalmenet szépségét, s a dekoratív folthatáshoz képein lineáris jelleg csatlakozik. Fokozódó abstractio és formai szigorúság ennek a korszakának jellemvonásai, amelyekkel kapcsolatban sima és óvatos festés váltja fel középső korszakának pastózus, széles előadását. Főművei ebben a korszakban: Testvérek. Női akt zöld hátteren (1911), Női akt vörös hátteren (1913), Pietá (1913), Női akt fekete hátterem (1914-15), Fehér gyöngysoros női akt (1915), Alvó cigányleány (1915) stb. Csak 1916-ban kezdődő betegeskedése, majd halála vet véget buzgó munkájának. 1922 január-február havában a Műcsarnokban emlékkiállítást rendezett F. 222 művéből e sorok írója, aki egyúttal megírta a katalógus számára F. életrajzát. - Irodalom: Petrovics Elek (Budapest, 1923).