Mägdesprung acélmű 

A Mägdesprungi vasmű egy korábbi vasmű , amely Szász-Anhalt tartományban, Harzgerode városának Mägdesprung járásában található. A vasmű megmaradt épületeinek egyes részei történelmi emlékhelyként szerepelnek. 

A későbbi vasmű helyét kezdetben Schalkenburgnak hívták , egy domboldali terület után . A 18. században a kialakulóban lévő település a Meidesprungk- forrás helyi elnevezését vette fel. 1646-ban Frigyes anhalt-bernburg-harzgerodei herceg és Johann Heydtfeld quedlinburgi kereskedő szerződésben megállapodtak egy vasmű létrehozásában a meglévő vízimalom helyén. Ez a vasmű kezdetben két finomkemencéből és egy kalapácsos malomból állt. A rendelkezésre álló vízierő, a fejlett vasérctelepek és a környező erdő a faszén előállításához kedvező feltételeket kínált a vállalkozás sikeréhez. Ezek a várakozások azonban nem teljesültek. A növekvő adósságok, a csődök és az ebből fakadó tulajdonosváltások arra késztették Viktor Amadeus anhalt-bernburgi herceget , hogy 1710-ben bezárja a művet, amely 1662 óta nagyolvasztóval működött.

A létesítményeket évekig ezüstbányászatra használták. Az 1720-as években papírmalmot, később lisztmalmot és olajmalomot telepítettek. A vasolvasztás 1754-ben indult újra, miután egy öntödét (nagyolvasztót) áthelyeztek Silberhüttéből Mägdesprungba. A távolabbi érclelőhelyek, például a Tilkerode közelében és Stolberg megyében találhatóak fejlesztése és kiaknázása , a technológia fejlődése, az elosztórendszer megszervezése, valamint Friedrich Albrecht anhalt-bernburgi herceg (1735–1796) szisztematikus fejlesztése a Mägdesprung alatti vasművek felemelkedéséhez vezetett . A régebbi létesítmények fölé 1769-ben épült fel az Új Mű a völgy egy kiszélesített szakaszán. Három finomító kandallót, két kovácsműhelyt és egy őrlőműhelyt foglalt magában. 1780 és 1786 között négy kalapácsos malmot építettek saját specializációval a völgy lejjebb részén, és egy dróthúzó malmot építettek az Új Műben. Ez az időszak jelentette a Mägdesprung vasmű aranykorának kezdetét, amely körülbelül hat évtizedig tartott. Ez a folyamatos fejlődés nem kis részben számos hozzáértő és innovatív vezető erőfeszítéseinek köszönhető, mint például Schlüter főbányatanácsos, Johann Ludwig Carl Zincken vasműigazgató és Bischof gép- és vasműmester. A Mägdesprung kiváló minőségű rúdvasat, valamint következetesen széles késztermék-választékot szállított.

A vasgyár késő barokk adminisztrációs épülete, amely ma is az úttól délre áll, 1781-ben épült. A tizenegy csarnokból álló épület tetején egy óratorony áll. Az épülethez egy öntöttvas emléktábla van rögzítve, amelyen az építés évét feltüntetik. A fő szerkezethez egy favázas épület csatlakozik, amelyet eredetileg modellműhelyként használtak . A favázas szerkezet magában foglalja az "Egész ember " alakját. Az épület mögött található a vakolóműhely, amely 1800 körül épült . Száraz kőfalazatból készült, az oromzatok favázas szerkezettel készültek. A paneleket a vasgyár termeléséből származó salaktéglákkal töltik ki .

Korának figyelemre méltó technikai eredménye volt az 1812-ben felállított emlékmű Friedrich Albrecht anhalt-bernburgi herceg tiszteletére, egy új nagyolvasztó 1809-es üzembe helyezését követően. Az emlékmű egy 16 méter hosszú vaslemezekből készült obeliszkcsapot tartalmazott. 1821-ben a művészi öntés bekerült a termelési programba, amely művészi csúcspontját a kivételesen tehetséges modellező, Johann Heinrich Kureck (1843–1878) uralkodása alatt érte el. A modernizációs és bővítési szakaszban 1829-re két kupolás kemencét , egy gyárépületet bádogosműhellyel, lakatosműhellyel és hengermalommal, egy formázóműhelyt és csiszolóműhelyt, valamint a Carlswerket (vashengerlő és forgácsoló műhely) építettek. Az épületeket szárazkőből, szabaddá vált palabányából építették. Egy korábbi portál oromzatán, egy hercegi korona alatt az AFC monogram állt, amely Alexius Friedrich Christian anhalt-bernburgi hercegre utalt , és amelyet az elmúlt években erőszakkal eltávolítottak .

Ezen épületek szögében áll a félköríves nyílásokkal rendelkező magazin. 1828-ban egy vakolt, kétszintes , neoklasszicista stílusú , kontyolt tetős igazgatói rezidenciát építettek Zincken bányatanácsos számára, aki 1821. január 1. óta volt a gyár igazgatója. Anhalt 1863-as egyesítése után egy ideig a Felsőhercegségben az anhalti uralkodó család szállásaként szolgált , hercegi palotaként jelölték ki . Elsősorban azonban az öntöde vezetőjének és a tisztviselőknek adták otthont. A gyár területén favázas épületek is találhatók a pékség, a kéziöntő műhely és a lakatosműhely számára. A Selke folyó mentén húzódó szárazon épített kőfal szintén a védett műemléki terület része.

A 19. század közepén az olcsóbb skót és vesztfáliai nyersvas okozta növekvő verseny, valamint a szükséges nyersanyagok árának emelkedése megtette a hatását. A modernizációs erőfeszítéseknek köszönhetően a vállalat képes volt kielégíteni a Közép-Németország iparosodásából adódó növekvő megrendeléseket. Az alkalmazottak száma körülbelül 200-ra emelkedett. 1860 körül új gépgyárat építettek, a mai Carlswerket , amely a 19. századi ipari építészet jelentős példája. Miután az Alsó-Harz-hegység vasércbányái kimerültek, a nagyolvasztót 1876-ban leállították. 1887-től a Selke-völgyi vasút állt rendelkezésre nyersvas és vashulladék szállítására, valamint késztermékek szállítására.

"Dalok" című falfestmény, szecessziós Eisenhütte Mägdesprung, 1905 körül, magángyűjtemény, ismeretlen hely.

Amikor Anhalt állami és hercegi vagyonát 1872-ben szétválasztották, a korábban hercegi vasmű magánkézbe került, és a következő évtizedekben többször is gazdát cserélt. 1902-től kezdődően megkezdődött a gáztűzhelyek és készülékek gyártása, amely a gépészet és a művészeti öntvények mellett az egyik legfontosabb termelési területté vált. 1907-ben a vállalat 247 embert foglalkoztatott. Az 1920-as és 1930-as években a vállalat fejlődése stagnált, vagy időnként meredeken visszaesett.

A háború végén, 1945 áprilisában a gyárat harcba vonták, és a modellgyár, amely a cég összes történelmi modelljét tartalmazta, tűzvészben elpusztult. A második világháború után , 1959-től állami részvétellel, 1972-től pedig VEB Gas- und Heizgerätewerk Mägdesprung ( Mägdesprung Gáz- és Fűtőkészülék Gyár) néven a sokrétű termelés eredményei tovább javultak. A Mägdesprung Kelet-Németország egyetlen tűzhely- és gáztűzhely-gyártója volt.

A német újraegyesítés után a Mägdesprunger Eisenhüttenwerk GmbH (Mägdesprung Vasmű Kft.) folytatta fejlődését , és hamarosan reprivatizálták. A közel három és fél évszázados gyártóüzem azonban gyorsan felszámolás alá került. Egy újonnan alapított, tíz alkalmazottat foglalkoztató GmbH-ban a gázkészülékek gyártásának folytatására irányuló kísérlet rövid időn belül kudarcot vallott. Azóta a régi vasmű telephelyét többször is kis parcellákban értékesítették vagy árverezték, a gyártóüzemeket pedig nagyrészt lebontották.

Az egykori Mägdesprungi vasmű művészi öntés terén mutatott képességeinek bizonyítékaként megőrizték a városközpontban található „ Legyőzött szarvas” szobrot, valamint a környező régió vasművében készült számos alkotást, köztük az Alexisbadban található Louise -templomot és az álló szarvast , valamint a Mägdesprungban található Friedrich Albrecht herceg emlékművét. 

Forrás: wikipédia