Pápa Leó XIII
Róma püspöke
Hivatalos fénykép, 1898 [a]
Templom	katolikus templom
Megkezdődött a pápaság	1878. február 20
A pápaság véget ért	1903. július 20
Előző	Pius IX
Utód	Pius X
Megrendelések
Felszentelés	1837. december 31- én  Carlo Odescalchi
Felszentelés	1843. február 19- én  Luigi Lambruschini
Bíboros lett	Pius 1853. december 19- én
Személyes adatok
Született	Gioacchino Vincenzo Raffaele Luigi Pecci 1810. március 2 Carpineto Romano , Róma megye , Francia Birodalom
Meghalt	1903. július 20. (93 évesen) Apostoli Palota , Róma , Olasz Királyság (ma Vatikánváros )
Előző bejegyzés(ek)	Tamiathis címzetes érseke (1843–46) Belgiumi apostoli nuncius (1843-46) Perugia érseke-püspöke (1846-80) San Crisogono bíboros-pap (1853-78) Camerlengo az Apostoli Kamaraból (1877–78)
Jelmondat	Lumen in coelo [1] (Fény a mennyben)
Aláírás
Címer
Más Leo nevű pápák

Leó pápa pápai stílusai XIII
Referencia stílus	Őszentsége
Beszélt stílus	Szentséged
Vallásos stílus	Szent Atya
Posztumusz stílus	Egyik sem

Közismert intellektualizmusáról és a katolikus egyház modern gondolkodással kapcsolatos álláspontjának meghatározására tett kísérleteiről. Leó pápa híres 1891-es Rerum novarum enciklikájában felvázolta a munkások tisztességes bérhez, biztonságos munkakörülményekhez és szakszervezetek létrehozásához való jogát , ugyanakkor megerősítette a tulajdonhoz és a szabad vállalkozáshoz való jogot, szemben a szocializmussal és a laissez-faire kapitalizmussal . Ezzel az enciklikával a „társadalmi pápának” és „a munkások pápájának” nevezték el, egyben megteremtette a modern gondolkodás alapjait az egyház társadalmi doktrínájában, befolyásolva utódai gondolatait. Hatással volt a katolikus egyház mariológiájára és előléptette a rózsafüzért és a skapulárát egyaránt . Megválasztásakor azonnal a tomizmust , Aquinói Tamás teológiáját kívánta újjáéleszteni , és arra kívánt hivatkozni, mint a katolikus egyház hivatalos teológiai és filozófiai alapjára. Ennek eredményeként 1879-ben szponzorálta az Editio Leoninát .

XIII. Leóról különösen emlékeznek arra a meggyőződésére, hogy a politikai szociológia területén végzett lelkipásztori tevékenység az egyháznak is létfontosságú küldetése, mint a társadalmi igazságosság eszköze , valamint az emberi személy jogainak és méltóságának megőrzése. XIII. Leó tizenegy pápai enciklikából álló feljegyzést adott ki a rózsafüzérről, amivel a „rózsafüzér pápa” címet kapta. Ezenkívül jóváhagyott két új Mária-skapulárt, és ő volt az első pápa, aki teljes mértékben magáévá tette Mária mint közvetítő koncepcióját . Ő volt az első pápa, aki soha semmilyen irányítást nem gyakorolt ​​a pápai államok felettHasonlóképpen, számos politikája a pápai államok elvesztésének mérséklésére irányult, hogy megkísérelje leküzdeni az időbeli hatalom elvesztését, de mindazonáltal folytatta a római kérdést .

1903-ban bekövetkezett halála után a Szent Péter-bazilika barlangjában temették el, majd földi maradványait 1924-ben átszállították a Lateráni Szent János-bazilikába .

 Korai élet és oktatás, 1810–1836 

Pecci gróf és grófné, szülők

A ház Carpineto Romanóban , amelyben a Pecci testvérek nőttek fel

A Róma melletti Carpineto Romanóban született , Ludovico Pecci gróf (1767–1833) és felesége, Anna Francesca Prosperi Buzzi (1773–1824) hét fia közül a hatodik . Testvérei közé tartozott Giuseppe és Giovanni Battista Pecci. 1818-ig otthon élt családjával, "amelyben a vallás a legmagasabb kegyelemnek számított a földön, hiszen általa az üdvösség örökkévalóságra kiérdemelhető". Giuseppével együtt a viterbói jezsuita főiskolán tanult 1824-ig.  Élvezte a latint , és ismert volt, hogy tizenegy évesen írta saját latin verseit.

A testvérei voltak: 

• Carlo (1793-1879)
• Anna Mária (1798-1870)
• Caterina (1800-1867)
• Giovanni Battista (1802-1881)
• Giuseppe (1807-1890)
• Fernando (1813-1830)

1824-ben őt és Giuseppe-t Rómába hívták, ahol édesanyjuk haldoklott. Pecci gróf felesége elvesztése után a közelébe akarta gyermekeit, így Rómában maradtak nála, és a Jezsuita Collegium Romanumba jártak .

1828-ban a 18 éves Vincenzo a világi papság mellett döntött , és Giuseppe belépett a jezsuita rendbe. Vincenzo az Academia dei Nobili-n tanult , főként diplomáciát és jogot. 1834-ben diákelőadást tartott, amelyen több bíboros is részt vett a pápai ítéletekről. Előadásáért akadémiai kiválóságért járó díjat kapott, és felkeltette a vatikáni tisztviselők figyelmét. Luigi Lambruschini bíboros külügyminiszter bemutatta a vatikáni gyülekezeteknek. A római kolerajárvány idején Sala bíborost segítette a városi kórházak felügyelőjeként. 1836-ban Rómában szerzett teológiából, valamint polgári és kánonjogi doktorátust. 

Forrás: wikipédia